Minden embernek megvan az egyéni arculata a teljesítőképességét illetően. Ehhez az egyéni munka- és életritmus tartozik. A nap bizonyos időszakaiban a teljesítőkészség és –képesség nagyobb vagy kisebb. Így beszélünk például reggeli morcos típusról vagy éjszakai emberről.
A teljesítmény az éjszaka mélységéből emelkedik lassan a magasba, a teljesítménycsúcs 8.00 és 11.00 közé esik.
A teljesítőképesség aztán meredeken esik és a mélypontját 12.30 és 13.30 között éri el. Ezt a mélypontot egy kiadós evés és/vagy az alkohol még erősíti, de ez a mélypont akkor is fellép, ha az ember csak valami könnyű ennivalót, például salátát fogyasztott. Teljesítőképességének második csúcspontját 14.00 és 15.30 között éri el. De ez lényegesen alacsonyabb, mint a délelőtti és körülbelül a 11.30 és 12.00 óra közti teljesítőképességnek felel meg. A gyakorlat szempontjából ez azt jelenti, hogy a teljesítőképesség csúcspontja délelőttre esik. Ebben az időben vagyunk a leginkább teljesítőképesek, a legaktívabbak.
Ezt a szintet a továbbiakban a nap folyamán már nem érjük el újból – egyen akár lényegesen nagyobb is energiafelhasználásunk. Ez azt is jelenti, hogy ebben az időszakban kell azokat a feladatokat elvégezni, amelyek nagyon sok koncentrációt követelnek.
Az „ebédszünet” után lép fel a nevezetes teljesítési mélypont, még akkor is, ha lemondunk a kiadós étkezésről.
Ennek a teljesítőképességbeli ingadozásnak mindenki kisebb vagy nagyobb mértékben ki van téve.
Ez egyrészt függ a „napi állapottól”, másodsorban pedig attól a szemlélettől, amelyet a tudomány „korai ritmusú egyénnek” (reggeli ember) illetve „késői ritmusú egyénnek” (estéli ember, „éjszakai bagoly”) nevez.
Az első csoportba tartozók (kora) reggel tudnak jól dolgozni, de ezért délután, illetve kora este előbb fáradtak, kimerültek, a második csoportba csak késő délután jön igazán „lendületbe” ezért „késő” estéig tud dolgozni.
Ez azt jelenti, hogy a görbe ennek megfelelően balra vagy jobbra eltolódhat.